Mivel a Nyugat és a kínai-orosz tömb közötti verseny egyre kiélezettebbé válik a nemzetközi színtéren, az elmúlt években számos szimuláció azt mutatta, hogy annak ellenére, hogy a nyugati védelmi kiadások hatszor nagyobbak, mint Kína és Oroszország összességében, ez utóbbi továbbra is növeljék relatív katonai erejüket, olyan mértékben, hogy valószínűleg megelőzik versenytársaikat az elkövetkező évtizedben. Természetesen csekély magyarázatok kísérhetik meg, mint például az egyes országok nagyon eltérő munkaerőköltségei, vagy az a sokkal szigorúbb ellenőrzés, amelyet ezek a rendszerek saját lakosságukra rónak. Ezek a magyarázatok azonban önmagukban nem tudják megmagyarázni az ilyen ellentmondásokat, sem azokat a nehézségeket, amelyekkel a nyugati demokráciák szembesülnek, amikor Moszkvával vagy Pekinggel egyenlő alapon játszanak. E versenytársak természetéhez kapcsolódó pusztán külső és strukturális okokon túlmenően úgy tűnik, hogy a nyugati védelmi erőfeszítéseket ma súlyosan hátrányosan befolyásolja az évek során fokozatosan megjelenő 6 jelenség, amelyek most erősen befolyásolják ennek a ténynek a hatékonyságát. erőfeszítéseket a számukra elérhető költségvetési előny semlegesítéséig. Ez a 4 sodródás valójában napjainkban jelentős és nehezen leküzdendő akadályokat jelent annak érdekében, hogy a nyugati országok ebben a kialakulóban lévő új geostratégiai környezetben Pekinggel és Moszkvával egyenlő helyzetbe kerülhessenek.
1- Védelmi technológia
Bár vitathatatlan, hogy a technológia meghatározó szerepet játszott és fog a jövőben is játszani a konfliktusokban, természetesen nagy a kísértés, hogy a katonai akciókban a lehető legnagyobb mértékben növeljék a technológiai szerepet annak érdekében, hogy jelentős előny reménykedhessen. Egy bizonyos ponton túl azonban ez az akarat meggyőződéssé, sőt paradigmává alakul át, hogy valódi technológiai sodródássá váljon, amelyben az új technológiákba vetett hit minden más szempontot felülír. Ez a bizonyosság e fogalmak valós fogalmi elhomályosodásához vezet, amelyet az összes erény ékesít, függetlenül attól, hogy a berendezések költsége és rendelkezésre állása, vagy a közvetlen sebezhetőségek vonatkoznak-e, és amelyeket ezek indukálnak. Az elmúlt évtizedekben ennek a sodródásnak számos példáját figyelték meg, legyen az az amerikai haditengerészet 3 Zumwalt osztályú cirkálója állítólag forradalmasítani fogja a tengeri hadviselést, és amelynek fő fegyverrendszere, a 155 mm-es fejlett fegyverrendszer nem működik, mivel az egyes lövések fáraói költségei megközelítik az egymillió dollárt, vagy a mintegy harminc Littoral harci hajó, amelynek működési képességei nem teszik lehetővé őket harci zónában történő bevetésüket. Ez a két program összességében az amerikai adófizetőknek az új Constellation osztály 45 fregattjának felel meg, amelyek manapság az Egyesült Államok Haditengerészetében súlyosan hiányoznak, hogy megfékezzék a kínai és az orosz haditengerészet térnyerését.
De ennek a sodródásnak a legreprezentatívabb példája kétségtelenül a Joint Strike Fighter program, amelynek eredményeként született meg a Lockheed Martin F35 harci repülőgép, amely állítólag technológiailag meghaladja az összes létező harci repülőgépet, szabványosítva mindkét szárazföldi repülőgép támogatását. helikopter-hordozókon, és amelyek fejlett lopakodása döntő előnyt jelentett a harcban. Végül ma, bár a készülék még nem érte el a teljes ipari termelést, sem működési referencia szabványa, úgy tűnik, hogy az azt előidéző túlzott technológiai döntések nem vették figyelembe a választása által kiváltott bizonyos korlátokat, például a karbantartás vagy a repülési teljesítmény tekintetében; önként vagy nem, erősen alábecsülték az eszköz megvalósításának költségeit; és komolyan túlbecsülték a megvalósított passzív lopakodás hatékonyságát, miközben a potenciális orosz és kínai ellenfelek most intenzíven telepítenek detektáló rendszereket, amelyek képesek ellensúlyozni akár nagy távolságban is, például alacsony szintű radarokat, frekvenciákat és passzív radarokat.
Végül, az a technológia, amely e programokat, de sok más életét is meghozta, messze nem jelent meghatározó eszközt, súlyosan lerontotta az amerikai hadsereg beruházási és modernizációs kapacitásait, valamint számos nyugati hadsereg transzitivitása révén kényszerítve őket az amerikai légierő, hogy gondolja át modernizációs tervét, és fontolja meg saját F16-osainak cseréjét egy új, kevésbé összetett és mindenekelőtt olcsóbb eszköz, az F35A helyett. Ma azt is meg kell jegyezni, hogy ugyanez a rendíthetetlen hit, amelyet az amerikai hadsereg csak néhány évvel ezelőtt lopakodott, megtalálható az együttműködési elkötelezettség és kommunikáció, a Közös Minden Terület Együttműködés vagy a JADC koncepciójában, amelyet az amerikai hadsereg ismét valamint az amerikai légierő és az amerikai haditengerészet, mint a katonai hatékonyság alfa és omega, szemben a kínai csendes-óceáni térség növekvő erejével. Kicsit gyorsan elfeledettnek tűnik egyébként, hogy a kínai hadsereg maga is alkalmaz egy hasonló doktrínát, és annak állítólagos hatékonysága csak akkor érvényes, ha az operatív kommunikáció fenntartása az űrhullámok fölött van, a tartomány pontosan meghatározott az oroszok és a kínaiak intenzíven fektetnek be.
2- A védelmi erőfeszítések mint közpolitika
A cikk többi része csak előfizetők számára készült
Les Klasszikus előfizetések hozzáférést biztosítanak
minden cikk reklám nélkül, 1,99 eurótól.
Hírlevél Bejelentkezés
Regisztráljon a Meta-Defense Hírlevél hogy megkapja a
legújabb divatcikkek naponta vagy hetente